Takács Zsófia: Újabb mérföldkő

Minden ember hoz kisebb-nagyobb döntéseket az életében, erre szoktuk azt mondani, hogy: “mérföldkőhöz jutottam” , vagyis abban az adott pillanatban valamiről döntést kell hoznunk. Az ilyen döntéshozatalok komoly áldozatokkal járnak, hiszen lemondunk rengeteg dologról azért, hogy egyetlen egy célt kövessünk az életünkben.

Nekem idén is döntenem kellett a sportommal kapcsolatban, hisz megint tánciskolát váltottam. Ennek van előnye és hátránya is, de most az előnye jobban motivált. A régi tánciskolámban idén szeptembertől kezdték volna a felkészítésemet és a betanításomat, hogy jövő szeptemberben már kicsiknek tudjak táncot oktatni. A döntésemnek ez a hátránya, hiszen feladtam azt, hogy tánctanár legyek jövőre, igaz nem örökre, de most egy hosszabb időre igen. A másik oka, vagyis az előnye pedig az, hogy újra élvezzem a táncot és felfedezzem saját magamat, az egyéniségemet, ismét tudjak érzésekkel táncolni és megmutassam mire is vagyok képes. Senki másnak nem akartam bizonyítani, csak magamnak, mert tudjuk jól, hogy mindig saját magunkkal szemben vagyunk a legkritikusabbak. Tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyok képes, de azzal is hogy mire lennék képes és addig edzek és küzdök, amíg el nem érem a céljaimat és a vágyaimat.

Ez persze nem csak a sportra igaz, hanem az iskolára és a magánéletemre is.

Minden egyes nap figyelmeztetem saját magamat, hogy miért is küzdök és nem szabad feladni soha! Emlékeztetnek erre a nap 24 órájában a tetoválásaim is, hisz van 4-5 darab, ami a táncról, a céljaim eléréséről és a küzdésről szól. Édesanyámtól kaptam egy kulcstartót, amire az van ráírva, hogy “Soha ne add fel!” ezt is nap mint nap elolvasom és mosolygok egy nagyot.

Hogy miért is mosolygok? Mert általában az emberek irigyek egymásra. De miért van ez? Mert nem gondolunk bele és nem ismerjük a másik ember történetét. Nem akarjuk megismerni a többi ember élet szakaszát. Csak mondjuk az üres szavakat, hogy “Jaj neki mennyire könnyű lehet, mert nem kell annyit tanulnia vagy edzenie és ezáltal több ideje van saját magára és a környezetére”… de ezek csak kifogások! Általában mindenki csak a kibúvókat keresi, mert ez egy sokkal egyszerűbb út. De!! Soha senki nem fogja elérni a kitűzött céljait, ha nem tesz érte semmit. Van úgy, hogy én is kialvatlan vagyok és nem tudok felkészülni az iskolába, de vállalom a következményeit, hiszen az álmaim megvalósátásának érdekében nem tettem eleget ezeknek az elvárásoknak.

Leírom nektek a kedvenc motiváló idézeteimet, remélem nektek is fognak segíteni! 🙂

” A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!” (Dan Millman)
” Amikor az emberek elhatározzák, hogy szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre képesek, mint hitték.” (Paulo Coelho)

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás