Demkó Dóra

A sport mindenre megtanít

Duci óvodás kislányként semmi kedvem nem volt a sporthoz,hallani sem akartam róla,hogy a délutánomat futással töltsem. El sem tudtam képzeli,hogy mire számíthatok, bevallom, féltem egy picit,de adtam egy esélyt. A legtöbb dolgot a pályán tanultam meg.

A mai napig emlékszem édesapám hangjára:,,Gyere,Dóri,indulás!”. Édesanyám adott egy puszit a homlokomra, és indultunk is életem első kézilabda edzésére – ez 10 éve volt. Emlékszem, a kocsiút alatt végig tördeltem a kezem, el sem tudtam képzelni, hogy mi vár rám. Beléptem a csarnokba, azt, ahogy az izzadság és a frissen felmosott parketta illata keveredett, soha de soha nem fogom elfelejteni. A kezdeti félelmem tovaszállt, amikor egy kedves magas hölgy odalépett hozzám mosolyogva, s a kezembe nyomott egy szakadt, koszos rózsaszín szivacslabdát. Mai fejjel visszagondolva tudom, hogy azt, aki most vagyok, annak a szakadt, koszos rózsaszín szivacslabdának köszönhetem.

A legfontosabb dolgokat a pályán tanultam meg. Az első két évben sok kudarc, csúfolás, vereség és ügyetlenség feszélyezett. Sokszor éreztem, hogy nekem ebben nincsen jövőm, az én nyakamban soha nem lesz olyan fényes érem, mint Pastrovics Melindának, akinek a mindennapi erőmet köszönhettem. Azt akartam elérni, amit ő, tehetséges akartam lenni – és sebezhetetlen. Ezért küzdöttem a mindennapokban, hetente nemcsak egyszer, hanem háromszor jártam edzésre, megértettem, hogy csak a vereség után lehet igazán nagy győzelmet aratni. A fejlődésem szemmel látható volt. Már tudtam labdát vezetni, kapura lőni, és az edzőm is kezdte elismerni a munkámat. Első győztes mérkőzéseim után nagyapámtól kaptam egy mezt, nagyon büszke volt rám, a képeket, amelyek akkor készültek, mikor mezben voltam, boldogan mutogatta a barátainak. Az a mez tíz éve velem van, még mindig jó rám. Van, hogy felveszem, és felidézem a sportolóként átélt, számomra legszebb és legkedvesebb pillanataimat. Minden hozzátett ahhoz, ahol most tartok: a sok utazás, a meccsek, a sikerek, a vereségek, az ajánlatok más kluboktól, és végül, de nem utolsó sorban az, amikor telt házas meccsen a magyar Himnusz nekünk szólt, és el-elcsukló hangon énekeltük, és könnyes szemmel összenéztem a lelátón álló édesapámmal, aki egy nagyon erős ember, mégis sírt. Még most is ráz a hideg.

demko_dora_2Semmit sem bántam meg, minden egyes pillanatért hálás vagyok. Minden hozzátartozik a fejlődésemhez: a vereségek, a sérülések, a viták, a magánéleti problémák, a túlsúly, a kritikák, minden. Ezért tartok ott, ahol most, ezek tettek azzá, ami vagyok, ezek motiválnak. A hibáimból építkezek, hiszen a hibákból sokat lehet tanulni. A sport megtanít becsületesen győzni, és emelt fővel veszíteni. A sport mindenre megtanít, ami a sikerhez kell.

Demkó Dóra (Kovács Pál Baptista Gimnázium)

felkészítő tanár: Maklári Orsolya

You may also like...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás