Kiszely Tibor: Pillanatok megragadása

Gondoltál már arra, milyen is az, amikor nem tudod elkezdeni az iskolát időben? Nos, ennek vajon milyen okai lehetnek? Miért tanuló a tanuló, aki nem jár iskolába? Sport tagozatos diáknál talán érthető, és kapizsgálható mindez miértje. Kukkantsunk bele, miért van ez, és milyen is ez. A következő sorokban az általam átélt szituációkat fogjátok látni.

Futballista srác vagyok, egészen kiskorom óta. Ezért a sportért élek, halok. Az álmom, hogy az elkövetkezendő évek során megmutathassam ki is vagyok, és profivá válljak. Tudod, van az a pillanat a sportolóknál, amikor egy felnőtt felszólításra int azzal, hogy kell egy B-terv az A mellé. Mit is értenek ez alatt? Legyen szakmád. Hagyj magad mögött egy olyan múltat, melyben nem csak egy jó sportkarrier található, hanem egy kiváló szakma is. Csináld azt, amit szeretsz, de ne tégy mindent egy lapra.

Sokáig nem hittem ezt el, volt, hogy meg sem akartam hallani. Miközben nőttem, egyreinkább éreztem ennek a súlyát, és elkezdtem gondolkozni. Vajon miben vagyok jó? Mihez lenne kedvem?

Talán személyiedző? Vagy informatikus? Esetleg valami más? Nem igazán tudtam dönteni.

Ugyanakkor jött egy lehetőség, melyet ez a blogírás ébresztett fel bennem, majd később a családtagjaim, barátnőm. Sportújságírás, esetleg sportriporter? Meglátjuk!

Ezen folyamatok mostanában kezdtek el felgyorsulni bennem, az idén szerzett sérülésem miatt. Itt jönne a lényege ennek az írásnak, hiszen ez fogja igazán tükrözni az előszót.

Alapvetően nem lennék sérülékeny, a balbokám ugyanakkor mégis azzá tesz/tett. Sajnálatos módon egy visszatérő sérüléssel kellett megküzdenem, melyet hullámmokkal tudnék jellemezni. Hogy miért is? Hiszen a teljesítményem folyamatosan befolyásolta. Felépítettem valamit, lesérültem. Majd megint felépítettem, és újra a sérülés uralkodott rajtam. Sajnos egyre gyakrabban. Orvosolni kellett a problémát, és nagy dilemmát követően egy műtét mellett döntöttem, mely remélhetőleg helyrehozhatja a dolgokat.

Augusztus 17.-én délután 2 óra felé megműtöttek, amit jól viseltem, ugyanakkor a hátrányokba nem gondoltam bele olyan mélyen. Azt tudtam, hogy nem focizhatok egy hosszabb ideig, ugyanakkor a suliból való kimaradásról, a hosszantartó négyfal közötti ágyon fekvésre, illetve az injekciókra nem gondoltam.

Másfél hónapon keresztül feküdtem, és kereken 40 db trombózis elleni injekciót kellett hasba szúrnom. Ezen napok rettenetesen nehezek voltak. Sokszor ment az idegeimre azthiszem…nehezen tudtam ezt a helyzetet elfogadni, de tudtam, hogy jól döntöttünk a lábammal kapcsolatban.

A családom természetesen mellettem volt eme nehéz időszakom során, továbbá akinek szintúgy rengeteget köszönhetek az a barátnőm. Amikor tudott, jött, segített, itt volt velem. Reggelit készített, ebédet melegített, boldoggá tette ezeket a ,,sötét” napjaimat. Hatalmas alázattal csinálta, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki.

Pozitív dolognak mondhatom azt is, hogy rengeteget gondolkoztam a jövőmről. Tudom mivé, és kivé szeretnék válni. Erről is, mint ahogyan sok más dologról is, egy következő bejegyzésben szeretnék mesélni.

Nehéz úgy elkezdeni egy tanévet, hogy ott sem vagy több, mint egy hónapig. Elhatároztam, hogy szeretnék egy jó bizonyítványt az év végére, hogy megmutassam, soha nincs semmi sem veszve.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás