Másik oldalam 1/2-Mit ér nekem a röplabda?

Már sok sportot kipróbáltam, de eddig csak három volt ezek közt, ami tetszett: a floorball, a röplabda és a pingpong. Közülük mindegyiket játszom valamilyen szinten az iskolában. Viszont van valami különös bennük, hogy miért szeretem ennyire ezeket játékokat: mindegyiket már rég óta ismerem, sőt a floorball kivételével a szüleim játszották a másik kettőt, és elég jól, így tőlük is tanultam el részben dolgokat, meg ők adták meg nekem ezen sportok iránti szeretetet.CAM00788

Akkor elsőnek a röplabdáról írnék, mivel a floorballról már egy jó pár bejegyzést írtam. Már általános iskolában is sokat próbálkoztam a röplabdával, de igazából csak nyolcadikos koromban kezdtem érdeklődni iránta, addig csak néha játszottam nyaranta az apukámmal meg anyukámmal. Nyáron is csak akkor került elő a röplabda, amikor nyaraltunk, olyankor délutánonként labdáztunk fél vagy egy órát, de volt, hogy kettőt is játszottunk az árnyékban. Olyankor mindig úgy kezdtünk el röplabdázni, hogy az ütéseket gyakoroltam az apukámmal, ez egy idő után már unalmas volt. Miután én már meguntam, akkor következtek a testvéreim is, és akkor ők ütögették egy kicsit a labdát. Miután ők is kifáradtak, ha üres volt a pálya elmentünk egy jót játszani. Olyankor a vége fele már csak idétlenkedés volt, de sosem mentünk vissza úgy a szállásunkra, hogy egyet utána ne fürödtünk volna. Ez mindig jól eset mivel a melegben és a homokban röplabdázni eléggé fárasztó tud lenni. Néha csapatokba is beszálltam, még ritkábban az apukám is csatlakozott. Azokat a játékokat élveztem, mert olyankor mindig CAM00782megmutathattam mire vagyok képes. Így vissza gondolva akkor még nem tudtam szinte semmi komoly dolgot, és csak nevetni tudok az akkori próbálkozásaimon. Az idei tanévben kerültem középiskolába ahol rögtön megkerestem a röplabda edzőt és megkérdeztem, hogy csatlakozhatnék-e. A válasz igen volt. Így hétfőn mikor elsőnek mentem edzésre már tudtam egy két dolgot szóval nem kellett nulláról kezdenem. A csapattársakkal hamar összebarátkoztam mivel nagyon kedvesek. A csapatban én a négyes ütő szerepét kaptam, ami eléggé jól illik hozzám, és szeretem a helyemet. Egy fél év alatt már majdnem felhoztam magamat a többiek szintjére, így már a diák olimpián is indulhattam az első felállással. Első alkalomhoz képest nagyon jól játszottam, a többiek szerint is, és elég jó helyezést is értünk el; bár valójában több volt bennünk, csak egy kicsit szétestünk. Ezzel a csapattal csak az a baj, hogy jövőre négyen maradunk mivel a többiek ebben az évben érettségiznek, így csak reménykedünk, hogy majd jó utánpótlás jön az új kilencedikesekkel.

letöltésVégszónak csak annyit, hogy nekem ez a sport is nagyon tetszik akár a floorball, és eszméletlenül örülök annak, hogy bekerülhettem egy ilyen jó csapatba, ahol még versenyre is mehettem a többiekkel.

Ja és igen a pingpongról majd a kővetkező blogomban lesz szó, tehát nem kell aggódni nem véletlen hagytam ki.

 

Nemes Attila

You may also like...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás