Az első megálló története

„Az azonnali siker nem hordoz magában valós, tartós értéket. Nem volt leküzdendő akadály, mert minden gyorsan és könnyen jött. Viszont ha mégis lecsap a balszerencse, ahogy mindig szokott, akkor az, aki nem tapasztalt még ilyen helyzetet, nem fogja tudni, mit kell tennie.” 

Joe de Sena: Spártára fel! című könyve

Hajnali öt óra. Megszólalt a telefonomon az ébresztő. Kipattantam az ágyból. Letusoltam, ittam egy kávét és útnak indultam Veszprémbe két társammal együtt. Parkolás, öltözés, belépés a célterületre. A regisztráció utáni percekben arra vártunk, hogy a csapatunk maradék két tagja is megérkezzen.

A várakozás során már-már felbukkant egy-egy ismerős arc a korábbi versenyekről.  Utánuk pedig a várva-várt hiányzó két láncszem a csapatból. Így hát mi öten, négy lány és egy fiú, nekivágtunk a bemelegítésnek. Csatlakoztunk a 10:30-as rajtban induló tömeghez. A ráhangolódás egy nagy füves területen zajlott, aminek az alapja a hangos, jó zene és a jól bevált gyakorlatok.

 

 

 

 

Mivel nálunk ez átlagos, egy tömeges spártai kiabálás után, átsétáltunk a rajtzónába, ahol türelmetlenül vártuk a visszaszámlálást. Álltunk a tömegben, izgalmunkban tapsoltunk, fülyültünk, vagy épp üvöltöttünk. Hirtelen megszólalt a visszaszámlálás, ekkor már mindenki tombolt: kétszátötven kicsi spártai ugrált feltett karokkal, üvöltve a bűvös számokat 10-től 1-ig csökkenő sorrendbe. Majd mindent ellepett a füst, alig láttunk valamit, de mit sem törődve a körülményekkel, törtük előre magunknak az utat. Mint az őrültek, úgy indultunk meg előre. Alig tettünk meg kétszáz métert, máris hatalmas hegyoldallal találtuk szembe magunkat. Hol fatörzsekbe, hol a gyökerekbe kapaszkodva haladtunk lassan felfelé.

 

 

 

 

Amikor újra sík terepre értünk, máris jöttek a bépített akadályok és a memóriateszt hat karaktere. Az enyém P57RE7 névre hallgatott. Menetelés közben újra és újra mondogattuk magunkban a saját kódunkat, mert természetesen mindenkinek más volt. Felkészültünk arra, hogy bármikor megkérdezhetik. A további pályában szerepelt egyensúlyozós feladat, kötélmászás, szögesdrót alatti kúszás, dárdahajítás, farönk-cipelés és a kedvenc akadályaim, ahol vizesek és sárosak lehetünk. Több száz métert sétáltunk hol bokáig, hol derékig érő patakban, valamint egy kis úszás és nyakig merülés a kellemesen meleg”  tóban is nehezítette a dolgunkat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Végig segítettük és bíztattuk egymást. Minden feladat végénél együtt indultunk tovább az ismeretlen pályán. Teljesítettük az utolsó akadályokat is. Már csak a tűzugrás maradt hátra. Felsorakoztunk egy sorban és megfogtuk egymás kezét. Így ugrottuk át a célvonalat jelentő égő farönköket. A következő pillanatban már a nyakunkban volt a megérdemelt Spartan érem is.

Órákig tudnék még mesélni a Spartan Race-ről, a csapatról és erről az egész életfilozófiáról. Hihetetlen érzés úgy versenyezni és teljesíteni az akadályokat, hogy közben több százan téged néznek és akár sikerül teljesíteni az akadályt, azaz leesés nélkül végigmászni rajta, vagy akár leesel és büntetőzöl, mindig megtapsolnak. Nekem ez adja a legnagyobb erőt a mindennapokhoz és a további felkészülésemhez. A következő megállóm pedig a nyáregyházi Brutálfutás, valamint utána két hosszabb Spartan Race.

Remélem ti is kedvet kaptatok a következő Spartanra!

Puszi: Zsóó

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás