Varga Panna Luca

A sport az életem!

Sokan nem hisznek abban, hogy van szerelem első látásra, pedig létezik! Tizenegy éve, hogy egy pillanat alatt az életem lett a jégkorongozás, ez az a sport amelyben tudok létezni, küzdeni, örülni, szenvedni, boldog lenni, szóval élni és bizonyítani.

Kicsi gyerekként örökmozgó voltam, nem bírtak velem, mert mindig csak a sürgés, forgás, nyüzsgés, mozgás volt bennem, szinte csak akkor volt nyugalom körülöttem, mikor aludtam.

Két évesen úszni kezdtem, majd négy évesen tornázni, de igazából egyik sem kötötte le az érdeklődésemet.

blogolj23Négy és fél éves voltam, amikor bátyám és osztálytársai korcsolya oktatásra mentek és a palánk szélén nekem is kedvem támadt kipróbálni. Amikor ráléptem a jégre abban a pillanatban minden megváltozott körülöttem, minden más lett, éreztem, hogy ez az én világom, ez az amiért élek! Attól a pillanattól kezdve egyre csak azt vártam/várom mikor léphetek újra jégre, mikor lesz a következő edzés, mérkőzés, verseny.

h

Sheffield, 2015. november, U18 Magyar Női Jégkorongválogatott

Sheffield, 2015. november, U18 Magyar Női Jégkorongválogatott

A korábban kipróbált sportokkal azt hiszem az volt a baj, hogy azok inkább egyéni sportok, nem úgy mint a jégkorong.

Nekem ez a közegem! A jég, a korong és a csapat!

Ezek nélkül nem én vagyok, elveszek.

Játékosként kezdtem, majd két évre rá beálltam a kapuba csak egy próbára és abban a pilllanatban minden más lett, kapus szemszögből még érdekesebb lett, még nagyobb kihívássá vált ez a sport. Akkor már tudtam, hogy ez az a poszt ami illik hozzám. A jégkorongozás nem igazán „lányos” sport, engem ez nem zavar, mert én csak ennek élek! Elkezdtem célokat kitűzni, a célok elérése nehéz, ám én nem adom fel!

Voltak pillanatok ahol mások már feladták volna de én nem, én más vagyok mint a többi ember/sportoló az én szótáramban nem szerepel a szó „feladom”, én megtanultam, hogy nem érdemes feladni semmit KÜZDENI KELL az álmainkért és sohasem feladni!

blogolj26Tizenöt éves vagyok és még csak egy célt értem el, de még van sok amit el kellene érnem és én küzdök azért, hogy elérhessem a céljaim! A célom elérésében nagyon sokan segítettek, tanítottak, most a tudást amit kaptam átadom az utánpótlásnak.


Később, felnőtt koromban a munkám mellett a kicsiket akik ebben a sportban akarnak jeleskedni segítem majd, hogy a céljukat elérjék, de addig még én is küzdök és segítenek nekem az edzők, az edzések, a sok nyári edzőtábor.

Az életünk során mindig tanulunk, fejlődünk.

Ez a sport az amihez minden kell akarat, fegyelem, csapatszellem, ALÁZAT !!!

Varga Panna Luca

Kovács Pál Baptista Gimnázium

You may also like...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás